Biodinamika 1 workshop

Időpontok:

A már 1-2 Craniosacralis tanfolyamot végzettek számára az elmélyülést és még mélyebb munkát segíti. Ahol a rész-egész összeér.

Ezen a workshopon mit sajátíthatunk el?

-Duplakezes technikák – matrix cranio

-A kranioszakrális hullámon kívül megfigyelhető a testben illetve a környezetben még két hullám, amelyek befolyásolják a gyógyulásunk menetét. Az egyik a középhullám, amelynek a ritmusa percenként 2-3, valamint a hosszú hullám, amely 100 mp alatt 1 hullám. Ez utóbbit nevezte Dr.Sutherland később az “Élet Lélegzetének” (erről olvashatsz itt: http://craniomassage.info/hosszuhullam-avagy-az-elet-lelegzete/ )

-Az első képzésen még elsősorban a középhullámmal foglalkozunk, annak érzékelésével. Kitágítjuk a minket körülvevő teret, miközben a testet is érezzük egyaránt. Panoráma tudatnak is hívják ezt a módszert.

-Ezen kívül pedig a testben levő folyadékokat úgy kezeljük, mint egy un. folyadéktest, ezáltal még egységesebben érzékelve a rész-egész viszonyát. Ennek az érzékelése szintén megtörténik itt.

-Megértjük jobban a rész-egész viszonyát, a belső csend még mélyebb rétegeit. -Gyakorlatok lesznek az önfejlesztésre, a térben való érzékelésre, jelenlét gyakorlatok-meditációk -Reggelente a kimaradhatatlan fascia fittness  és integrál taichi , chikung gyakorlatokkal indítunk. Ezen a szinten való kezelésnek az előnye, hogy a valódi okhoz hamarabb tudunk elérni és gyorsíthatjuk a gyógyulást.

Díja: 30000 Ft Jelentkezés e-mailban történik. A részvételt a jelentkezések sorrendjében tudom elfogadni, mivel a létszám kis létszámú max. 8 fő, ezért kérek mindenkit, hogy időben jelezze részvételi szándékát.

Várlak szeretettel: Szommer Gaby

email: gaby@craniomassage.info