Lélektársak avagy miért keresünk kiegészítést az életünkhöz

Lélektársak margójára…

Azt gondolom rossz megközelítés az, amikor azt mondjuk: keresem a másik felem…valójában mindannyian magunkat keressük és ez okozza azt a hiányérzetet, amit a másik emberrel szeretnénk kitölteni. Azt gondoljuk,hogy valami hiányzik belőlünk, pedig nem…teljesek vagyunk, csak még nem találtuk meg magunkban minden részünket. Ha a másik felünket keressük, az olyan, mintha folyamatosan részként működnénk, de akkor hogyan is élhetnénk? A yin-yang elmélet nem azt állítja, a kínai alkímiában, hogy csak yin vagy csak yang állapotok vannak bennünk, hanem mindkettő, folyamatos változásban, néha az egyikből van több, néha a másikból. Annyi csak, hogy ezek külön váltak bennünk és egyesülésre várnak, mint ahogy a yin-yang szimbólum is mutatja. Ha nő vagyok, akkor nem csak yin vagyok, hanem van bennem yang is és ezeke egyesülése fogja meghozni azt az állapotomat, ami a teljes tudatosságomat fogja eredményezni. De ezt belül kell véghez vinnem, a saját yinemmel és yangommal, tehát mindkettő bennem van.

Részek vagyunk a nagy Egészben, de úgy, hogy egészek vagyunk Önmagunkban.

Ha egy olyan társsal vagyunk együtt, aki a hiányainkat pótolja ne csodálkozzunk, hogyha előbb vagy utóbb elválunk tőle, mindegy, hogy ez az ő döntése lesz vagy a miénk. Miért is? Mert a hiányunk egyszer elfogy, azaz már betelik és nincs miért pótolni. Ekkor lehet, hogy valami más hiányt fedezünk fel, amit pótolhatunk megint valakivel, de az ugyanúgy csak addig lesz velünk, amíg ezt is betöltöttük (mármint a hiányból fakadó űrt).

Eckhart Tolle ezt amúgy a “fájdalom testnek” nevezi, de ugyanarról beszél…Ajánlom megnézni a videóját: https://www.youtube.com/watch?v=y5MonEtixcs

A hiányt valójában ezekben az esetekben is nem a másik pótolta, hanem az általa létrejött tapasztalás, tehát magunk pótoltuk jó esetben. A jó esetet azért írtam most, mert sokszor nem akarunk változni, inkább vakon szeretnénk maradni. Miért írok hiányt, pótlást, hiszen feljebb azt mondtam, hogy nincs hiányunk?

Azért mert az abszolút szempontjában nincs hiányunk, de addig, amíg nem vagyunk tudatában a teljes működésünknek, folyamatainknak, nem uraljuk teljesen az életünket tudatossággal, addig azt mondhatjuk, hogy hiányban szenvedünk. De ez csak a belső lényünk megismerésének a hiánya. A belső lényünk pedig tökéletes, mint már írtam fentebb.

Ha állandóan kívül keressük a megoldást a hiányunkra, akkor sokat kell tapasztalnunk és lehet, hogy állandóan csalódások érnek minket. Mert bár így is el lehet jutni az önmegismerésig-lásd mindenki egy tükör lehet számodra-, de a valódi belső csendben fogod megtudni azt, hogy ki is rejlik ott a színfalak mögött.

A valódi Társad nem kiegészíteni akar, nem megváltoztatni, hanem melletted lenni Önmagában, nem várva tőled az életére a megoldást. 

egy barátom erről így írt:

 Ha olyan ember keres társat, aki billeg, akkor mankóra vágyik … Önmagában is meg kell állnia. Ha nem így van, összenyom(6)ja a másikat (is). Ha teljes, önmagában is megáll, akkor nem nehezedik a mankóra, nem nyomják össze egymást. Akkor képes a saját naccerűsége mellett a másikét is élvezni 🙂 Mindegy, hogy ezeket a párokat minek nevezzük. Ezek a társak :)” (Fertig Miklós)

Önmaga által fejlődik és nem kiegészíteni akar és te sem őt, hanem egy közös részt nevelgetve (ami nem minden esetben a gyermek) tudtok együtt menni az Úton. Már nem akartok játszmázni, kierőszakolni azt, hogy oldja meg az életedet, problémáidat, hanem észrevéve a játszmákra való hajlamot, a tudatalatti félelmek előtörését, gyengéden, elfogadó szeretetben és nyitottságban oldjátok fel azt.

Nem adod fel magad eakkor már senkiért, de mersz változni a személyiséged szintjén, mert annak még csiszolódnia kell…De nem akarsz olyan lenni, amilyenné a másik szeretne tudni, és te sem szeretnél olyat magad mellett, aki olyan akar lenni, amilyen a te álmaidban van.

A személyiség folyamatosan változik, így honnan tudhatod, hogy az aki az egyik pillanatban az álmaid hercege/hercegnője volt, az a másik pillanatban is az marad? De egy valaki tudja, hogy ki az, akit valójában szeretnél magad mellé…őt viszont csak magadon belül találod meg a belső nyugalmadban… Kérdéseink merülnek fel állandóan, hogy ő a lelkitársam? Igen…ő…is…mint ahogy sok lelkitársunk létezik, akivel vannak ugyanolyan rezgéseink, létezés síkjaink…de a Társunk nem biztos,hogy ő. A kivetített álomképeinket látjuk sokszor meg a másikban és nem az igazi Önmagát, amit sokszor persze Ő sem ismer, ezért próbál nekünk megfelelni, vagy mi neki. És aztán lehull a lepel és ott marad vki, aki semmilyen szinten nem egyezik azzal a valakivel, akivel találkoztunk anno…vagy még is, és mi nem láttuk igazán őt akkor? Igen meglehet, sőt az esetek többségében ez az igazság. Ezért bízunk abban, hogy majd jön a duál, lelkitárs aki majd olyan lesz…mert megírták, hogy azok olyanok…mert megismered…de minden kapcsolatnál megismerted őt, akivel találkoztál, hiszen dolgotok volt egymással…és akkor még minden olyan szép volt…

Sokat olvasok a duálpárról, lelkitársról, stb…de azt kevés helyen mondják, hogy attól még, hogy találsz egy társat magad mellé, akire rámondhatják, hogy a duálod, attól még belül magányosnak érezheted magad, ha nem oldod meg az Önmegismerésedet…Akkor megint csak kifelé figyeltél és vártad a megoldást kívülről, hogy jön majd vki, aki megoldja a belső magányodat….

Mi lányok, asszonyok várjuk a megmentő királyfit…ezt programozzák belénk anyáink, nagyanyáink, hogymajd jön vki, aki megment…de kitől is? Mitől kell megmentődnünk? Magunktól? Mert a háborútól nem tud megmenteni, meg ha meg is mentett vki, az sem biztos, hogy a társad volt…egyszerűen csak egy ffi…mert az az aspektusa van, hogy megmentse a gyengéket, meg ösztönszinten mi is így működünk, ha életveszélyben vagyunk. A hormonjaink csak azt jelzik, hogy ki lehet az utódláshoz megfelelő partner, de az még távol áll a lelkiségünktől…és jönnek a gyerekek…és anya leszel és elfelejted, hogy ki is voltál előtte. Ez normális, hiszen megváltoztál, de ott belül nem…és az egyszer a családi magányodban megszólal…

Fiúk, ffiak is keresik a hercegnőt, akit meg lehet menteni, bár elfelejtik, hogy előtte a sárkánnyal kell megküzdeni…az pedig Önmaguk…És ha megmentik is a királylányt és az szül nekik gyermekeket rájönnek, hogy a kiszolgáló személyesdi dolog nem is olyan vidám…azaz nem egy pótanyukát kerestek…És ott az Űr, amit úgy oldanak meg, hogy beleállnak abba a kijelentésbe: én már csak ilyen vagyok és nem fogok megváltozni…és elmennek a haverokkal… és azt hiszik megint Önmaguk lettek, de már családosan magányban…és folyt…..

Szval mostanság sokat várunk attól, hogy végre egyesüljünk a lelkitársunkkal, duálpárunkkal…mert vele boldogok leszünk…és felteszem a kérdést: miért nem tudunk Önmagunkban is boldogok lenni? Miért kell ehhez vki? A különböző írások nagyon jól manipulálnak minket mostanság is…keresd a lélektársad…vagy ne keresd, mert most már eljön nemsokára és akkor aztán tuti boldog leszel…és leírnak sok-sok találkozást, amiben bizonyítják, hogyha ezt meg ezt csinálod, akkor megtalálod és….és tényleg megint ezt a téveszmét szeretnéd követni, hogy függővé teszed magad egy külső boldogság ígéretnek?

Amíg nem egyesülsz a belső Éneddel, addig nem fog feloldódni az Űr a szívedben és jöhet ezer lelkitárs, addig illúzióban ringatod magad…Valódi társunk majd abban fog segíteni, hogy nézz szembe magaddal és a félelmeiddel…hogy tudsz-e nélküle is boldog lenni, amikor ő nincs melletted… megtalátod-e valódi Önmagad… 14691030_1832391600339104_6283793488710487694_n

Fascia-mélyszövetek és a fiatalságunk, energetizáltságunk

A Fascia a testünkben az a kötőszövet, hártyaréteg, amely körülveszi a szerveinket, csontjainkat, izmainkat, nélküle testünk összeesne.

Egy olyan egységes hálózat, amelyben a sejtek folyamatosan kommunikálnak egymással a testben levő folyamatokról. Az információ átvitele 3-szorosan gyorsabb a test pontjai között, mint az idegrendszer esetében. Ezért szokták második idegrendszernek is hívni.

A fascia – a kötõszövet egy különleges formája – elsösorban a test funktionális egységei között képez hidat. Belsõ kapcsolatot, mintegy háromdimenzionális hálózatot teremt koponyától a talpig. Ugyanakkor biztosítja a belsõ tagozódást, mivel egyenként beburkolja az organizmus alkotóelemeit és így rétegekbõl, kamrákból álló labirintusra osztja azt. Ezzel megadja az izmok, szervek, csontok, az agy és az idegrendszer tartását, elrendezését. Valójában a fascia az, ami egyenesen megtartja az emberi testet. Úgy működik, mint egy feszítőkötél, gondoskodik a húzóerőről minden irányba. Beborítja az izmokat és megalkotja a kötelek és emelők rendszerét, amely megteremti a test mozgatásának és a végtagok emelésének lehetőségét. A csontjaink úgy viselkednek, mint a tartóoszlopok – hozzájuk kapcsolódnak az izmok és a fascia – az izmok gondoskodnak a mozgásról, a fascia teremti meg a húzóerőt, és a feszítést.

Fő alkotója az kollagén, elasztin és a reticulin rostok. Folyamatos áramlásban, mozgásban van és szállítja a folyadékot (többek között az agyi-gerincvelői folyadék is ide szívódik fel) a testben és tartja rugalmasan azt. Így a rugalmas testünkért is ez felelős ( plusz ráncosodás-kollagén…)

A vérerek “benne” futnak és az akupunktúrából ismert meridián csatornák is ezen keresztül hálózzák be a testünket.

Amennyiben kiszárad, mert pl.túledzünk nyújtás nélkül, kevés folyadékot iszunk, nem relaxálunk eleget, akkor megrövidülhetnek, összetapadhatnak a fascia láncok és ez mozgásszervi panaszokhoz vezethetnek. Energetiai rendszerünk állapotát (meridináok,stb.) meghatározza a fasciánk feszültségmentes állapota.

Érzékeny a hőingadozásra, ezért hideg időben többet kell foglalkozni vele, ami azt jelenti, hogy többet kell nyújtanunk rá (nem az izmokra), meleg folyadékot kell innunk, szaunába járnunk, relaxálnunk. Az energetiai blokkjaink is visszavezethetőek a fasciánk blokkjaira. Így a fascia egészségi, rugalmassági állapota meghatározza testünk állapotát és a korunkat is.

A keleti gyógyászatban mindig kihangsúlyozzák az ellazultság állapotának fontosságát minden mozgás után ( Sawasana póz, relaxáció, meditáció). Bizonyos chikung gyakorlatok az inak-izmok gyakorlatában valójában a fasciát nyújtják ( kellene), és az izom meridiánok is ezeken a fascia láncokon keresztül futnak. Az Aranyharang chikung gyakorlásban pedig kimondottan a pólyák (fascia más néven) közötti üregek energiával való feltöltésével foglalkoznak, ami valójában a fascia rétegek közötti feszülések megszüntetése, rugalmassá tétele, ahol a folyadékok állandó áramlásban tudnak lenni…

(A video-n Tom Myers beszél ezekről a problémákról-ő az egyik leghíresebb fascia kutató)

Egy teljesen önálló egységként működő rendszerről beszélhetünk a fascia esetében, amely úgy működik, mint egy önálló szerv.

Amennyiben stressz vagy egyéb trauma hatására befeszül, akkor a test összes pontja értesül róla. Ilyen esetben előfordul, hogy maga a befeszülés, blokk más területen is megjelenik, és akár más területen is fájdalmat érezhetünk.

Ezért van az, hogy az oszteopátiában, Craniosacralis Biodinamikában, és olyan manuális technikákban, ahol a fascia kezelése, feloldása, stb. történik nem csak az érintett területet kezeljük. Az izomfeszülések, szalag húzódások a fascia hálózatban keletkező blokkok miatt alakulnak ki illetve adódnak tovább.

Ezért nem tartós az a gyógyítási technika, amelyik csak az izommal, stb. foglalkozik és nem figyel a fasciára, annak a feszültség mentesítésére.

Azt kell elképzelni, hogy az egész fascia rendszer egy pókhálóként szövi át a testtünket (tensegrity modell).

tensegrity5 https://www.anatomytrains.com/fascia/tensegrity/

A fasciánk egy érzékeny, sérülékeny “szervünk”, amelyre vigyáznunk kell, ha szeretnénk megőrizni az egészségünket, fiatalosak maradni és rugalmasak lenni. Sokféle technikával tudjuk segíteni az egészséges állapotát, mint a legrégebbi módszer az oszteopátia( 1900-as évek) és Craniosacralis Biodinamika (1900-as évek elejétől), Rolfing módszer, Testszobrászat, Bowen terápia, fascia hengerek és mozgásokban pl. a Fascia-fittness., Taichi, lágy chikung, lágy jóga,  Integrál Taichi

Ajánlott oldalak ezzel kapcsolatban:

http://www.osteodoc.com/philosophy.htm

Integrált Cranio-sacralis Biodinamika kezelés

http://bodysculpting.hu/testszobrasz-muhely http://rolfing.org/

http://www.hetholdhaz.hu/wp-content/themes/hetholdhaz/get-service.php?id=153

http://de.fascial-fitness.com/de/

http://www.oriolus-med.hu/webshop/index.php?cPath=204

Mi is az az Orgonit? Segítség az elektroszmog, wifi jelek, stb. esetén-tapasztalásaim

Ha szeretnéd otthonodat megvédeni a földsugárzástól, elektroszmogtól és egyéb sugárzásoktól, akkor ajánlom az orgonitot. Találtam egy céget, akinek a “díszeit”, medáljait kipróbáltam és nekem érdekes és jó tapasztalataim lettek. Az alvásom változott és az életerő áramlásom is jobb lett, a jobb csípőmben levő fájdalmam elmúlt amikor az egyik piramis alakú “díszt” megfogtam…Már régóta hallottam róla, de nem jutottam hozzá. Ajánlom szeretettel itt a FB-on is vannak: orgonelife céghttps://www.facebook.com/OrgoneLife/?fref=ts
“Az orgonit elnevezés az „orgon” szóból származik, mely életerőt jelent. Dr. Wilhelm Reich bizonyította először ennek az energiának a létezését, mely mindenütt megtalálható a természetben. Többféle elnevezése van pl. Prana, Chi, kozmikus erő stb. Különböző formái léteznek, lehet semleges, pozitív és negatív. Dr. Reich kutatásai során ennek az energiának a viselkedését és tulajdonságait tanulmányozta. Épített egy orgon akkumulátort fémből és szerves anyagból , megfigyelte, hogy az orgon energia képes volt semlegesíteni a nukleáris sugárzást is, orgonit kabinjaiban pedig rákos betegeket gyógyított sikeresen.
Az orgonit fém forgács, kvarc kristály és poliészter műgyanta keveréke, mely a Reich akkumulátorokhoz hasonlóan éterikus energiát vonz. A különböző kristályok hozzáadása növeli az orgonit hatékonyságát. Az orgonit tehát egy folyamatosan működő, nagy hatékonyságú energetikai transzmutációs berendezés, mely a negatív energiákat (mobiltelelefon jelek, WiFi, stb) pozitív életenergiává alakítja. Az orgonitba helyezett feltöltött kvarckristály soha nem merül le, mert a szárítási folyamat során a gyanta zsugorodik, ezáltal nyomás alatt tartja kristályt és folyamatos működésre készteti.”

Mindenkinek van egy belső fája…

tündérlány1“A tündérek a virágokról gondoskodnak, a koboldok pedig a fákról. Szeretgetik és ápolják őket. Egész kis lényüket odaadják, hogy védenceik szépen fejlődjenek. Képzeljétek csak, minden ember születésekor az angyalok elültetnek egy fát az egyik csillagon. De ez a csillag csak az álmaitokban látogatható meg. Már olyan sok fa van ott elültetve, hogy egészen nagy kertet elfoglalnak. Ezt a kertet a Születés kertjének nevezik. És minden kis fa együtt növekszik a hozzá tartozó embercsemetével. Ahogy múlnak az évek, a fa egyre több évgyűrűt hizlal maga köré. Ágakat növeszt, majd virágba borul, és termése is lesz.
-Öregszik is?-kérdezte Rela.
-Bizony, mivel lélekben össze van kötve az itt élő emberrel. Ahogy az öregszik, úgy a fa is ledobja majd a leveleit, hogy tapasztalatával táplálja a többi fát. Mindenki ismeri a saját fáját a lelke mélyén. ha nagyon befelé figyeltek, megláthatjátok, és lerajzolhatjátok, hogy megmutassátok egymásnak.” (Andrea Weaver: Angyalom? c. könyvrészlet)

Sam és a boldog élet titka

Mielőtt meghalt, Sam megosztotta a világnak a boldog életről vallott titkát…


1.Fogadd el, hogy vannak dolgok, amit alapvetően nem tudsz megcsinálni, hiszen amúgy is sok olyan dolog van, amit meg tudsz csinálni.
2. Olyan emberekkel vedd körül magad, akikkel szeretsz is együtt lenni
3.Mindig előre nézz
4. Sose halassz el egy partyt, ha tudsz segíteni

http://tedxtalks.ted.com/video/My-philosophy-for-a-happy-life

http://http://tedxtalks.ted.com/video/My-philosophy-for-a-happy-life

…Azt mondom a gyerekeknek: “Te vagy az, aki a gyógyítást végzi, nem én vagyok,” …

12729056_10207265799795783_535039184484580902_nPontosan ez a hitvallásom….                                                       “A gyerekekről óriási visszajelzéseket kapsz, ha megadod nekik az esélyt arra, hogy kifejlesszenek mindent, amit tudnak. Én csak megengedem nekik, hogy azok legyenek teljesen, akik tudnak lenni. Azt mondom a gyerekeknek: “Te vagy az, aki a gyógyítást végzi, nem én vagyok,” . Minden, amit teszek,az csak annyi, hogy kinyitom az ajtót és megengedem, hogy csak megtörténjen. A szülők bejönnek és megkérdezik, “Mit gondolsz, fog valaha sétálni a gyerekem? Azt mondom nekik, hogy nem tudom. Gondterheltek, mert egy doktorról azt feltételezik, hogy tudnia kell. De azt mondom, hogy várni fogunk és meglátjuk, hogy mire képes ő, mit képes megteremteni a belső gyógyító energiája.”

.http://osteopathiccenter.org/viola-frymann

“You get tremendous reactions from children if you give them a chance to develop everything they’ve got. I just permit them to be everything they can be. I tell children, ‘You are the one who does the healing, not me. All I do is open the door and let it happen. Parents come in and ask, ‘Do you think my child will ever walk?’ I tell them I don’t know. They are troubled because a doctor is supposed to know. But I say we will wait and see what he or she is capable of doing, and what his inward healing forces are able to manifest.”

Viola M. Frymann-osteopath

Az érintés, meditáció, relaxáció és mozgás szerepe az öngyógyító folyamatokban

Szommer Gabriella: Az érintés, meditáció, relaxáció és mozgás szerepe az öngyógyító folyamatokban

/Szommer Gabriella, a 2016. február 17-i Endosegítő klubest meghívott előadója felkérésemre összefoglalta a cikk címével azonos témában megtartott klubesten elhangzott előadásának fontosabb részeit, és azokhoz még további gondolatokat is fűzött. Fogadjátok sok szeretettel Gaby írását a blogon! – Tamás Zita, Endosegítő blog írója, szerkesztője/

Egészség, betegség és az öngyógyító folyamataink

Mikor beszélünk öngyógyító folyamatokról, öngyógyításról? Amikor a szervezetünk azon ereje felébred, amelyet test-intelligenciának is hívunk, hiszen pontosan tudja, hogy mit-hogyan kell „helyrerakni” a szervezetünkben.

Igen, testünk olyan gyönyörűen van „összerakva”, hogy folyamatosan ellenőriz, rendezi és felügyeli a benne zajló folyamatokat. De akkor miért leszünk betegek?

A betegség azon „képességünk”, amikor ezeket a folyamatokat valamiért el kezdjük blokkolni. Ezek olyan mintázatok, amelyeket valamilyen külső-belső hatás alapján írtunk át magunkban, elsősorban az agyhártyáinkon. Valójában ezek nagy része a tudatalatti folyamataink eredménye, de vannak a születésünk pillanatától megjelenő blokkok, amelyek a későbbi életünk befolyásolására alakulnak ki.

Be kell ismernünk magunknak, hogy minden betegség egy olyan tapasztaláshoz juttat minket, amely által sokszor nem bezárul, hanem kinyílik a világunk, és sokkal több dologra ébredünk rá, így megláthatjuk az ÉLET valódi részét is.

De vajon betegség-e az, amit betegségnek hívunk? Vagy valaki annak hívja, de nem minden esetben lehet azt mondani rá? Milyen egyezmények alapján jelentünk ki egy változást az állapotunkban betegségnek? Vagy milyen megkülönböztetett egyezmény mondja ki valakiről azt, hogy beteg (lsd. autista, mozgássérült). Tényleg betegség a betegségnek mondott dolog vagy egy állapotváltozás, esetleg egy mély tudatalatti tartalmakat rejtő tapasztalás?

Igen… egy betegség leggyakrabban arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami változásra van szükségünk.

Valami beragadt, megállt a rendszerben, és szeretne tőle megszabadulni, ezért valamilyen formában ki kell fejeződnie. Annak érdekében, hogy tartósan feloldhassuk ezt a dolgot, meg kell értenünk a betegség nyelvezetét és tartalmát valamilyen módon. Ezek közül ebben az írásban az érintést, a meditációt, relaxációt és a mozgást emelném ki mint az öngyógyítási lehetséges útját.

1077750_10200980769633957_549399584_o

Alapvetően meg kell különböztetnünk két dolgot, amit sokan összekevernek: a meditációt és a relaxációt. A meditáció célja nem más, mint valódi önmagunk megismerése (ahol a belső Csend megszólal), a relaxáció célja pedig az ellazulás.

A relaxáció mint öngyógyítási út

A relaxáció segít nekünk abban, hogy csökkentsük a mindennapi stressz és élet nyomását a testünkben. Amikor relaxálunk, akkor először a bőrünk lazul el, aztán – ahogy egyre mélyebbre megyünk – az izmok, inak, szövetek. Majd ha ráfigyelünk a belső szerveinkre, akkor azokat is ellazíthatjuk.

Tudományos tapasztalatok, írások is bizonyítják azt, hogy amikor a testünk ellazul, elkezdenek a benne levő blokkok oldódni, és elindulnak a gyógyulási folyamataink.

Miért is? Mivel már a kvantum fizikában is elmondják, hogy a sejtjeink rendelkeznek saját memóriával, ezért bármi olyan trauma, ami érte a testet megmarad benne, mint információ. Ez a traumás információ mély kötőszöveti feszülésként jelenik meg először a testben, így blokkot létrehozva és akadályoztatva a testünkben levő folyamatokat. Amikor tudatosan ellazulunk, akkor olyan, mintha megbeszélnénk ezekkel a részekkel azt, hogy „na figyi, most itt az idő egy kis oldódásra”. Bár nem tudjuk a feszülése valódi okát mégis, ahogy odairányítjuk a figyelmünket a feszült területre, ezzel beismerve, hogy valami ott megváltozott állapotban van, megengedjük magunknak az ellazulást, és ezzel elkezdődik egy oldódási folyamat.

És igen, minél többször lazítjuk el a testünket, annál jobban vezetjük vissza a testet a valódi állapotába, ami az ellazultság állapota. És ezzel megengedjük neki azt, hogy ismét rendezze magát.

A meditáció mint öngyógyítási út

A meditációban, mint írtam feljebb, nem a betegséget akarjuk megszüntetni, nem a testet akarjuk pihentetni, hanem egy olyan állapotot keresünk, ami a hétköznapi, elme-gondolati világból egy másik világba vezet, amit belső Csendnek is hívunk.

A valódi természetünk ez a Csend állapota, amely egyrészt egy üres állapothoz hasonlítható, másrészt pedig mégsem üres. Inkább egy letisztult állapotnak hívnám, amelyben nincs megkülönböztetés és címkézés, nincs múlt és jövő, nincsenek érzelmek, hanem „csak” egy „Jelenlét Állapot” van.

_IGP5707

Ebben az állapotban minden dolognak, történésnek megértjük a maga helyét és létjogosultságát. Nem nihil, tunya, hanem egy középpontból megjelenő aktivitás. A meditáció fázisaiban elkezdjük letisztítani mindazon burkainkat, amelyek rárakódtak a valódi személyiségre, természetünkre. Ilyenek pl. a szokásaink, mintázataink. Amikor felismerjük azon dolgainkat, amelyeket mások kedvéért csinálunk, miközben már nincs is kedvünk megtenni, akkor válunk benne tudatossá. És ekkor tudunk rajta változtatni, ha akarunk. Minden ilyen burok tudatosítása egyre közelebb visz Önmagunkhoz. Akkor már azok a belső blokkok is, amelyek azért alakulnak ki, mert már nem akarjuk valóban azt a dolgot, fel tudnak oldódni, hiszen a valódiságunkban kezdünk élni. Megértjük, hogy a valódi szabadság az Öntudatra ébredésünkben rejtőzik, és fel merjük vállalni a döntéseinket, véleményeiket úgy, hogy közben a másikat is megértjük. Ilyenkor a testünk is az ellenállás mentesség állapotába kerül, és ezzel oldódik minden nem megértett részünk.

Ki kell hangsúlyoznom, hogy a gyógyulás nem minden esetben a fizikai test gyógyulását jelenti, hanem egy adott állapotnak az elfogadását.

Vannak olyan állapotok, amelyek visszafordíthatatlanok, ilyenkor az a gyógyulás, hogy a jelenben elfogadjuk a megváltozottat, és nem küzdünk olyanért, amit már nem érhetünk el. Ezt érhetjük el a meditációval, hiszen önmagunk valódi megértése olyan nagymértékű felszabadulást eredményez, amelyben a fizikai gyógyulás olyan, mint egy „melléktermék”.

A mozgás, mint gyógyulási út

Már a kínaiak, indiaiak felfedezték évezredekkel ezelőtt, hogy a testünk jó állapotának megőrzéséhez arra van szükség, hogy eddzük az izmokat, a szöveteket, ezzel serkentve bennük a vér áramlását és keringjen benne az, amit ők belső energiának neveznek. Szerintük a testünk nem csak fizikai szinten létező lény, hanem van egy sajátos energetikai rendszere. Így vannak bennünk energiaközpontok, -csatornahálózatok, amelyeket mostanában már mérésekkel, műszerekkel ki is tudnak mutatni, hogy hol vannak. De erre épül a kínai akupunktúra is, amely meridiánhálózatokról és akupunktúrás pontokról beszél, vagy az ajurvéda szerint marma pontokon, vagy nádikon folyik a belső energia, amelyet chi-nek vagy prána-nak is hívnak. Ezeken a csatornákon szintén fellelhetőek a testünk-szerveink blokkjai.

A kínaiak, az indiaiak arra jöttek rá ugyanakkor, hogy bizonyos mozgások segítségével nem csak a vér áramlását lehet elősegíteni, hanem ezeket a csatornákat, központokat is lehet aktiválni, így feloldhatóak lesznek az energiarendszerben levő blokkok.

DSC_0227

Szerintük a belső energia-életerő az, ami által létezünk, és ha az elfogy, akkor meghalunk. Ha blokkolódik az áramlása ennek az energiának, akkor pedig betegségek lépnek fel bennünk, mint ahogy feljebb már írtam. Ilyen mozgások például a jóga, a taichi, a chikung. Megfigyelték, hogyha csak olyan mozgásokat csinálunk, amelyek kizárólag a fizikai testünkkel foglalkozik, akkor bár felfrissülünk, mégsem marad tartós a kipihent állapotunk, és néha inkább egy gyorsabb kiégést tapasztalhatunk.

Egy olyan mozgás esetén, ahol a belső energiával is foglalkozunk, egy hosszan tartó és testmegújító, akár fiatalító hatást is megfigyelhetünk.

Tehát, amikor meg szeretnénk gyógyulni, akkor érdemes valamilyen olyan mozgásformát is csinálni, amelyen keresztül foglalkozunk az energetikai részünkkel is.

Az érintés mint öngyógyítási út

Az első anyai érintés megadja számunkra azt a biztonságot, ami végig jelen lehet az egész életünkben. Ha ez hiányzik valakinek az életéből, előfordulhat, hogy végig szenvedni fog attól, hogy nem találja a kapcsolatot önmagával és a világgal.

A finom érintés hatására hormonok, elemi anyagok szabadulnak fel a testünkben, ezzel segítve fizikai testünk munkáját és jobb létét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az érzékelésünk a világ felé a bőrünkön keresztül is történik. De ugyanígy amikor megérintjük önmagunkat, akkor befelé is mehetünk a belső világunk mélységeibe. Amikor egy blokk alakul ki a testben, akkor – mint már említettem – a testünk elkezd dolgozni azon, hogy feloldja azt. Azonban van olyan helyzet, hogy nem tudja megtenni, feloldani, és mivel ez esetleg fájdalommal is járt eddig, ezért lefedi, úgy „csinál”, mintha nem lenne ott. Ilyenkor azt mondjuk, hogy annak a résznek nem lesz meg a „testtudata”. És olyanná válhat, amikor megérintjük, mintha tényleg nem lenne ott semmi. Nem akarunk tudomást szerezni róla, mert trauma kapcsolódik hozzá. De ugyanakkor meg szeretnénk gyógyulni és feloldani a problémát. Ezért kell elővennünk a bátrabbik Énünket, aki azt mondja, hogy bármi is van ott, én szeretném megismerni az üzenetét és megoldani, de most már tudatosan.

A szöveteink minden információt megjegyeznek, és van a belső gyógyító, rendező részünk, amely folyamatosan ellenőrzi a testünk állapotát. Ha a fókuszunkat ráirányítjuk arra a területre, ahol probléma van, akkor a belső gyógyító erőnk, mint egy intelligens erő odaáramlik, és megpróbálja megoldani a helyzetet. Ebben a fókuszálásban segít az érintés.

Amikor a test testtel érintkezik, azaz mondjuk a kezünket rátesszük valamely testrészünkre, akkor kapcsolódunk igazán a fizikai és mentális részünkhöz. Hiszen egyrészt érezzük fizikálisan a területet, de ahogy ott tartjuk a figyelmünket, még is azt érezzük, mintha a két dolog összefonódna és egybe olvadna (mentális). Ekkor, ha a kezünket megtartjuk a figyelmünk eszközének, akkor tudunk segíteni annak a területnek a feloldódásában, a fent már leírt okok miatt. Minél jobban felvesszük a testünkkel a kapcsolatot, annál jobban megértjük a működését, jelzéseit és egyre előbb érezhetjük meg, ha valamit szeretne üzenni számunkra. Ez hozza meg számunkra a valódi biztonságot, amelyet megérezhettünk az első anyai érintéskor.

Az a legfontosabb az életünkben, hogy mindig úgy cselekedjünk önmagunkkal, ahogy számára a legjobb.

Ez nem a folyamatos kímélést jelenti, hanem azt, hogy tudatában vagyunk az igényeinknek, és annak megfelelően foglalkozunk vele. A mintázatainknak a felismerése és elengedése a legfontosabb ezekben a munkákban, amelyeket több szinten kell megtennünk a valódi gyógyulásunk érdekében.

A működésünk három szinten működik: testi-lelki-szellemi szinten. Ezért kell több oldalról megtámogatnunk a lényünket, ha tartós gyógyulást szeretnénk elérni.

Legyünk tudatában annak, hogy tökéletes egységben tud lenni a testünk, ha engedjük neki a valódi részünk megnyilvánulását. Ez az egység hozza majd meg számunkra a valódi gyógyulást, amiben egy belső öröm és béke állapotát érezhetjük majd.

Fotó a poszt elején: Szommer Gabriella Integrál Taichi gyakorlás közben

A posztban levő további fotókat is Szommer Gabriellának köszönhetjük.

Szommer Gabrielláról további információ a blogon: http://endosegito.hu/ajanlott-kulso-segitok/szommer-gabriella/

Elérhetőség:

Cím: Budapest, II. Lövőház u. 24., Sopron, EnerChi központ, Vörösmarty u. 8

E-mail:  gaby@craniomassage.info

Telefon: +36 30 4126177

Web: www.craniomassage.info

Facebook:  https://www.facebook.com/Craniomassage-Test-Intelligencia-megismer%C3%A9se-162106033848886/

A relaxáció és a légzés szerepe a meditációban és az öngyógyításban

Gabriella Szommer fényképe.

RELAXÁCIÓ ÉS a LÉGZÉS
A relaxáció annak a képessége, hogy elengedjük a fizikai testünk, a légzésünk, a mentális hozzáállásunk és az életmódunk összes feszültségét. A relaxáció segíteni tud, hogy csökkentsük a stresszt és a mindennapi élet nyomását.
A relaxáció során 4 területnek kell a mesterévé válnunk:
1.Felszíni relaxáció: csak a bőr felszíni relaxációja
2.Mély relaxáció: az izmok és inak megnyugtatása mély tudatossággal.
3.Szervi relaxáció: a belső szervek ellazítása.
4.Lélegzet relaxáció: a lélegzés lelassítása és a belső chi relaxálása.

A LÉGZÉS
A légzés a kapocs a külvilág és a belső világunk között. Megfigyelhetjük, hogy stresszhelyzetben gyorsabban lélegzünk, míg meditatív állapotban akár meg is állhat a légzésünk. Ezért funkcionálisan, attól függően, hogy mit szeretnénk elérni a testünkkel-feltölteni, vagy lenyugtatni-többféle légzést különböztetünk meg.Van olyan légzés, amely segíti a visszaemlékezést egy-egy élményre és hirtlen oldja a blokkot pl. transzlégzés, avagy a jógánál, chikungnál a mozdulatok és légzés egysége teremti meg a harmóniát a testen belül.
A meditációinkban, öngyógyításainkban a testi relaxáció által az is a célunk, hogy nagyon finommá váljon a légzésünk. Mivel a gondolataink sokasága és a légzésünk is összefüggnek, ezért fontos megtanulni a lágy, finom légzést. Így tudatosabban tudunk befelé, azaz magunkra a belső folyamatokra figyelni. Ez eltarthat egy ideig, azaz amíg le tudjuk nyugtatni. Lenyugtatni a légzést azt jelenti, hogy nagyon lassan,megfontoltan lélegzünk. Legtöbbször hasi légzést végzünk a légzés lelassítására.A folyamat alatt teljesen tudatában vagyunk a lélegzésünknek. Belégzés során az egész világot engedjük magunkba. Nagyon könnyen meg tudjuk állapítani, hogy a lélegzésünk nyugodt-e, még pedig úgy, hogy megszámoljuk, hányszor lélegzünk egy perc alatt.
1. Az átlagos nyugodt légzés tartománya az egy perc alatti 5-10 lélegzet.
2. Az 1-5 percenkénti lélegzet egy nagyon jó meditatív állapot jelent
A légzés tudatosításával életünk iránya is fókuszáltabbá válhat.
Kipróbálhatjuk azt, hogy milyen amikor szünet nélkül, azaz összekötve lélegzünk, az milyen hatással van a testünkre.
A lélegzés a magyar nyelvben nagyon szépen kifejezi a LÉLEK-zet, szót, így nem furcsa, hogy segít nekünk a befelé figyelésben is.
(Thay Hang Truong tanítása alapján írta Szommer Gabriella)

Gabriella Szommer fényképe.

Az “Élet Lélegzete” meditáció szombaton

10269270_10202994889545696_5071054913797370813_oSzeretettel várlak az “Élet Lélegzete” meditációmra, amely során összekapcsolódunk a minket körülvevő Térrel, az Élet esszenciájával, Tao-val, Lélegzettel , Univerzummal, vagy akárhogy is hívjuk a Teremtő erőt…Megbékélünk és bekapcsolódunk az áramlásba, átélve, hogy az minden pillanatban átjár minket, csak nem mindig vagyunk tudatában ennek. Hatására felébred bennünk a saját belső erőnk, gyógyító részünk, testintelligenciánk.
A meditáció előtt energia felébresztéses gyakorlatokat csinálunk, ezért kényelmes ruhát hozz magaddal. Maga a meditáció 30 perces lesz, amit széken ülve is lehet végezni. 
Utána kérdésekre szívesen válaszolok, beszélgethetünk kötetlenül…
A meditáció hozzájárulása adományos alapon működik.
Várlak szeretettel!
Ha késnél, de már tudod fél 6 előtt, akkor kérlek telefonálj rám, hogy meg tudjunk várni: 30/4126177

Időpont: 2016. 02.20
Cím:
Budapest, Lövőház u. 24. 1 kapucsengő, félemelet jobbra első ajtó
Kezdés: 17:30 befejezés kb. 19:30
Várlak szeretettel:
Szommer Gaby
www.craniomassage.info