A munkám, tanítása
im során mindig szembe találkozok ezzel a kérdéssel.
Ha érzek valamit, akkor az kié?
Az enyém…
a páciensemé…
barátomé…
ismerősömé…
világé…?
Igen ez egy nagyon fontos kérdés,hiszen, akkor hogyan tudjuk megismerni magunkat, a saját érzéseinket, és van e jogunk egyáltalán azzal foglalkozni, hogy a másikban éppen mi zajlik…Ahogy egyre jobban érzékenyek vagyunk a környezetünkre, ezek a dolgok megjelennek az életünkben és összezavarhatnak minket. És ez nem csak a munkában lehet igaz, hanem a magánéletben is.
Hogyan tudok segíteni másoknak úgy, ha befolyásol a másik állapota…Nem, akkor nem tudsz segíteni…semmilyen körülmény között.
Adyashanti, aki egy kedves tanítóm, írja ezt a „Világod vége” könyvében:
„Világosan kell látnunk, hogy mindenkinek megvan a felelőssége; hogy nem feltétlenül kell érezned mindent, amit valaki más érez. Amit valaki más érez, az az ő dolga. Talán hozzáférésed van mások érzéseihez, de ez nem azt jelenti, hogy ezeket sajátodként kell megtapasztalnod. Néha alapvetően elfogultak vagyunk saját empatikus képességünkkel szemben, és ez már önmagában is problémás lehet. egy részed talán kellemetlennek találja, hogy érzed, hogy érzed, mi történik másokban, de egy másik részednek esetleg tetszik. mintha kihallgatnád mások energetikai állapotát. ha tudat alatt élvezed ezt, akkor egyre gyakrabban fog megtörténni. Ha viszont nem igazán törődsz vele-de nem utasítod el, de nem is keresed a módot rá-, akkor a figyelmed arra fog irányulni, amire helyénvaló irányulna. Olykor helyénvaló érzeni mások érzéseit, különösen, ha lelki közösségben vagy mély kapcsolatban vagy velük. Ilyenkor segíthet abban, hogy kinesztikus szinten is megértsd őket. de elkezded felismerni, hogy nem feltétlenül kell érezned olyanok érzéseit, akikkel nem vagy kapcsolatban. Megérted, hogy ami az ő dolguk, az az ő dolguk, nem a tied. Ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenek vagyunk. Így hangolódunk össze az újdonsült érzékenységünkkel, hogy ne avatkozzunk túlzottan bele mások dolgába. „