Amikor elkezdünk magunkon dolgozni és egyre jobban elmélyedünk, észre vehetjük, hogy egyfajta érzékenység alakul ki bennünk. Érzékenyebbek leszünk a külvilágból jövő hatásokra, másokra, mások érzéseire és persze a saját testünkben végbemenő folyamatokra is. Ez egyfajta áldás és átok egyszerre-legalább is az elején…Elkezdünk érezni….de mit is…hol van az én érzésem. hol van a másik érzése…melyik az enyém, melyik a másik emberé…zavarodottság lehet belőle, ami természetes és jó…miért is? Mert elkezdünk foglalkozni igazán azzal, hogy hol vagyunk MI, mi vagyok, mi a testem, mik az érzéseim, hol vannak a határaim…
Nehéz ez…mert rájövünk arra, hogy mennyi hatásnak vagyunk kiszolgáltatva és befolyásolva annak ellenére, hogy tudnánk róla…És most TUDATÁRA ébredünk ennek…fájdalmas…látjuk, hol vannak a nehéz pontjaink, hol vannak a sebezhetőségeink…de a HARCOS felismeri és tanul belőle…és megismeri azt, amiből áll, amiből táplálkozik…és elkezd nem harcolni…ereje nem abból áll, hogy harcol, hanem abból, hogy nyugalomban van és ÉBER…”LET IT GO”…mondja az angol…teljes elengedettség, ami nem gyengeség….gyengédség…gyengéd vagyok magamhoz, másokhoz, mert tudom a határaimat, tudom a másik határát és nem „gázolok” át rajta…NEM AKAROK, hanem engedem, hogy megtörténjen…megtörténik a találkozás, a tisztelettel érzékelés minden lénnyel, minden teremtménnyel…
Átlényegülünk és átalakul a sebezhetőség ERŐ-vé…Megszületik a KÖZPONT…és a belső BÉKE, ÖRÖM…
Mint a TAIJI-ban…a fűszál elhajol, a fa kitörik…
Kicsi madár a kolibri…de magasra száll…aztán néha a kezembe pottyan, mint a képen látható…kicsit megpihent és elrepült…törékeny, gyengédséget sugároz, de repül….és SZABAD….