„Isten is szeret bújócskázni, de mivel semmi sincs Istenen kívül, ezért ő nem tud mással, csak
önmagával játszani. De ezt a nehézséget áthidalja azzal, hogy úgy tesz, mintha ő nem is ő
maga lenne, így bújik el önmaga elől. Úgy tesz, mintha ő te meg én, és minden ember lenne a
világon, minden állat, minden növény, minden szikla és csillag. Ily módon furcsa és
csodálatos kalandokban van része, amelyek közt akadnak borzalmas és félelmetes kalandok
is. De ezek csak olyanok, mint a rossz álmok, mert amikor felébred, eltűnnek.
„Szóval amikor Isten azt játssza, hogy ő bújik el, és úgy tesz, mintha te meg én lenne, akkor
ezt olyan jól csinálja, hogy hosszú időbe telik, míg eszébe jut, hova és hogyan bújtatta el
magát. De pontosan ez benne az élvezetes – éppen ezt akarta csinálni. Nem akarja túl hamar
megtalálni önmagát, mert az elrontaná a játékot. Ezért olyan nehéz neked meg nekem rájönni,
hogy az álruhás Isten vagyunk, aki úgy tesz, mintha nem önmaga lenne. De amikor majd elég
hosszú ideje megy már a játék, mindannyian felébredünk, abbahagyjuk azt, hogy „úgy
tegyünk, mintha”, és emlékezni fogunk rá, hogy mind egyetlen Én vagyunk – az Isten, aki
minden, ami van, és aki örökké él.
„Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy Istennek nincs emberi alakja. Az embereknek
bőre van, és mindig van valami a bőrünkön kívül. Ha nem lenne, nem tudnánk, mi a
különbség aközött, ami a testünkön belül és ami azon kívül van. De Istennek nincs bőre és
nincs alakja, mert hozzá képest nincs semmilyen kívül. (Egy elegendően értelmes gyerek
számára ezt egy Möbius-szalaggal érzékeltetem – ez egy papírszalag, amelyen egyet
csavarnak, úgy, hogy csak egy oldala és egy éle lesz.) Isten belseje és külseje ugyanaz. És bár
én Istenről hímnemben beszéltem, nem nőnemben, Isten se nem férfi, se nem nő. Azért nem
mondtam, hogy „az”, mert ezt általában élettelen dolgokra használjuk.
„Isten a világ Énje, de nem láthatjuk Istent ugyanazért, amiért tükör nélkül nem láthatjuk a
szemünket, és biztos, hogy nem tudunk a saját fogunkba harapni vagy a fejünk belsejébe
nézni. Az énünk azért van ilyen okosan elrejtve, mert az maga Isten, aki rejtőzködik.”
„Kérdezhetnétek, hogy Isten miért rejtőzködik néha szörnyű emberek képében, vagy miért
tesz úgy, mintha nagy betegségben vagy fájdalomban szenvedő ember volna. Először is ne
felejtsétek el, hogy ő ezt igazából nem teszi senki mással, hanem csak önmagával. Azt se
felejtsétek el, hogy majdnem minden élvezetes történetben lenniük kell rossz embereknek is a
jók mellett, mivel a mese pontosan attól izgalmas, hogy tudni akarjuk, miként győzik le a jók
a rosszat. Olyan ez, mint amikor kártyázunk. Az elején összevissza keverjük a lapokat, ami
olyan, mint a világban létező rossz dolgok, de a játék lényege az, hogy ezt az összevisszaságot
szép rendbe tegyük, és aki a legjobban csinálja, az a győztes. Aztán újra összekeverjük a
lapokat, és játszunk még egyet, és így megy ez a világgal is.”
ALAN WATTS
A KÖNYV: AZ ÖNMAGUNK MEGISMERÉSÉT TILTÓ TABURÓL