Hazajöttem Sopronba pénteken és elhívott egy tanítványom egy 5 éves autista, többszörösen „sérült” gyermekhez, hogy mit tudunk neki segíteni, mert jó lenne…
Ő az a kisfiú, aki nem jár, csak a lába között ül és úgy mászik, mivel az achillese nagyon feszes és nem tud ráállni, a szemeit össze vissza forgatja (főleg oldalra), nem beszél érthetően, sönt vezeti le az agyi-gerincvelői folyadékot a hashártyába és az időváltozásokkor fejfájása olyan nagymértékű(nyomás változás), hogy csak üvölt a fájdalomtól. De a finom érintést szereti, sőt szagolgatja az ember kezét.
Amikor megérkeztünk benn ült a kis hintájába, amit édesanyja varrt, amin van két lyuk, ahol kibújtathatja a lábát, de ha elfárad akkor hátra tud dőlni és elfeküdni. Anyukája nem volt otthon, mert elugrott a boltba, de testvére beengedett minket és mivel a lány, akivel mentem ismerte őket (a kisfiút is), ezért bementünk hozzá a szobába. Elkezdődött az ismerkedés velem, mivel a lánynak szemmel láthatóan nagyon örült, jó emlékei vannak róla, de engem még nem ismert. Tapasztalatom, hogy az autisták jobban érzékelik az embert, mint mások, ezért nekem is jobban oda kell figyelnem arra, hogy teljesen elfogadásban legyek és biztonságot érezzen felőlem. Nem akarhatok semmit erőteljesen, mert ők azok, akik legfőképpen nem viselik el azt, ha befolyásolni akarod őt. Tisztelni kell az ő világukat és ezen keresztül lehet velük együtt dolgozni annak érdekében, hogy a maximális potenciáljuk megvalósulhasson ezen a földön.
Beszéltünk hozzá és a Jelenlét belső csendjét használtam ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessek vele. EZ egy olyan állapot, amikor kívül történhet kommunikáció, belül önmagunkban pedig ott az a csend, nyugalom, központ, ami egy tágas térhez hasonlítható. A szemed nem néz, hanem periférikusan lát és érzékelsz az egész testeddel. Belül megszűnik minden gondolat, akarás, amit kimondasz csak egyszerűen megjelenik a térből…
Nyújtottam kezemet, amit aztán megfogott és megszagolt. Megtörtént az első érintés közöttünk. A kezemen nem volt semmilyen információ arra nézve, hogy én akarok tőle bármit is, csak adtam és engedtem, hogy ismerjen meg. Folyamatos éber figyelemben voltam vele és a körülöttünk levő térrel. Aztán mellé álltam és megfogtam a derekát, hátát, miközben a másik kezemet fogdosta és szagolgatta. Érintettem, azzal a kifejezéssel, ahogy ott vagy mellette biztosan és segítően, úgy ahogy számára a legjobb. A mellkasa jött előröl, amit először nem igazán szeretett, és elvette a kezem onnan, de aztán megengedte. A fejét próbáltam utána egy kézzel hátul megérinteni, amit szintén nem igazán engedett, hiszen a fejműtétek, különféle fej vizsgálatok nem igazán kellemes élmények és a traumákat a szöveteink, sejtjeink megőrzik addig, amíg nem kap olyan impulzust, ami feloldja ezeket (pl. a finom érintés-cranio). Közben nagyokat nevettünk, mivel egy olyan „lénnyel” találkozhattam a kisfiún keresztül, aki tele volt szeretettel és örömmel…Az amikor arról beszélünk, hogy kinyílik a szív, na az ez volt…megnyitott engem is olyan hatalmasra, hogy az Univerzum belefért volna abba az örömbe és boldogságba, amiben tartózkodtunk. Azt hiszem függőséget lehet ettől kapni 😉
Aztán a hajam kezdte el érdekelni és mivel hosszú, bár össze volt fogva, ezért jól lehet vele babrálni…A homlokát odadugta a homlokomhoz és a hajamat babrálta finoman, és ez a „póz” volt számomra is a legmegfelelőbb ahhoz, hogy a fejét kezelhessem. Ebben az állapotban nem tudom mennyit voltunk el, mert közben a szeretet és öröm áramlott folyamatosan közöttünk és eltűnt a tér, idő, minden. Én fogdostam a fejét a craniós (hm) fogásokkal (a kreativitás ilyenkor helyénvaló), ő meg babrálta a hajam összedugott fejjel…
Majd éreztem, hogy elég volt számára és elvettem a kezem. Ültünk egymással szemben. Aztán segítettem a tanítványomnak abban, hogy legközelebb ő hogyan folytassa a kezelést, és ki is vettük a hintájából. Anyukája akkor már megérkezett és kérte, hogy sötétítse be a szobát, ami meg is történt és betettünk egy kis relaxációs zenét is, mivel azokat nagyon szereti. Nagyon lenyugodott hangulatban lett és még egy-két testi fogást átnéztünk, lazítottuk az achilleszét és a lábát átmasszíroztam, amit mind nyugalomban engedett nekem/nekünk.
A tapasztalásomat egy imába tudtam csak ezek után foglalni:
Mai imám: Köszönöm Uram, Teremtőm, Univerzum, hogy adsz számomra lehetőséget megtapasztalni a tiszta szeretet állapotát a Craniós Jelenléten keresztül, ahogy egy autista gyermek taníthat minket, engem, hogy teljes elfogadásban és boldogságban tudjak lenni a Létben…Hálás vagyok, minden olyan tapasztalásért, ami lehetőséget ad számomra arra, hogy ne ragaszkodjak a bevált fogásokhoz, érzékelésekhez, hogy tanítasz arra, hogy kreatív legyek a fogásokban úgy, ahogy a másik ember számára a legjobb…Ámen…