Ahhoz, hogy tisztán láss fel kell adnod személyes illúziódat. Be kell ismerned magadnak, hogy hol hazudsz, csúsztatsz, hol szépîtgeted a történeteidet…Ez sok esetben fájdalmas és kemény, hiszen felébredni az álomvilágodból bizonytalanságot adhat az életedben. Talán azt érzed elveszîted azt, amit eddig biztonságnak gondoltál, talán azt érzed, hogy most üres lettél. Ott ülsz és nincs már ott az, ami addig betöltötte a lényedet, gondolataidat. Rálátsz a játszmáidra, működésedre, és tudod, hogy már nem akarod ezt tovább, mert ez nem vagy Te. A Te kérdés még lehet, hogy nem látszik tisztán, de már tudod, hogy mit nem akarsz, mi az, amit nem engedsz meg magadnak, mert megint hazudnál. Megjelenik az elengedés, amit nem erőltetsz, hanem megtörténik. Még valahol visszalépnél, de még sem azt választod. Érzed a szálakat, amik bekötöttek és húzódnak kifelé, talán még nem szakadtak le egyből, de ahogy húzódnak egyre jobban, úgy érzel egy más szabadságot, a tested is egyre könnyebb, mintha mázsás súlyt vennének le rólad. Elmaradnak emberek, kapcsolatok, hirtelen és könnyedén, szeretetben, de elmúlásban. Tisztul az égbolt, és újra Magad leszel nyitottan és szabadon. Még néha vissza akarsz esni az álomba, amit előtte felépîtettél, de már nem teszed meg, csak látod Őt, aki ezt akarja benned. Aztán megerősödsz és elkezdesz Élni. Úgy, ahogy Te vagy. A határaiddal, a nyitottságoddal, az őszinteségeddel. Soha többé nem akarsz hazudni magadnak. Felébredtél az álmodból. GB
